Ismerek egy megtört embert, egy kívülről keménynek tűnő, ám belül nagyon érzékeny embert. Talán a keménység csak páncélnak kell, hogy védje érzékeny szívét. Néha nehéz mosolyogva lépegetni a folyosón, vidámságot, erőt sugározni másoknak, belül pedig ugyanerre vágyni a külvilágtól. Mégis mi az ami segít, hogy jobb legyen, ha emészt, és felfal a bánat? Egy jó szó, egy mosoly, egy bátorító kézfogás, ölelés? Mindezeket kitől? Természetesen olyan emberektől igényeljük, akiket szeretünk, így vagy úgy, szeretettel, szerelemmel. És akinek nincs szerelme? És akinek nincsen legalább egy jó barátja?
Azt mondják, a problémáktól úgy lehet leginkább megszabadulni, ha kibeszéled magadból, ami nyomja a lelked, aztán Probléma felül a fél 7-es gyorsra, és ha szerencsénk van, nem tér vissza többé. De általában retúrjeggyel utazik, és nem szállítja le visszfelé útközben a jegyellenőr a szerelvényről. De miért nem?
Lassan túlleszek egy nehéz időszakon, melybe belezuhantam, nem kímélve erőmet, és tartalékaimat. Nem óhajtom leírni ide, de olyan ember(ek) szenvedtek az élet igája alatt, akik nagyon fontosak nekem. Minden erőmet összeszedve, esténként lefekvéshez készülődve zokogtam, mert féltem, féltettem őt, nappalonként pedig mosolyogva siettem hozzá, mindent jót átadva voltam vele. Be kellett látnom, az ember nem hallhatatlnan, tartalékai végesek, és energiái egy idő után teljesen elfogynak.
Annyira jó érezni azt a bajban, amikor van 'Valaki', aki melletted áll. Amikor érzed, hogy szeretnek, hogy féltenek, hogy aggódnak érted, amikor bátorítanak, annyira jóleső érzés.
"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle." Márai Sándor
Eme megzuhanásom alkalmával igen elkeseredetten ültem szobámban, annyira magányos voltam, de nem volt erőm ahhoz, hogy ezt jelezzem másoknak. Akkor jött az aznap esti csoda, a felmentő sereg. Barátnőim látogattak meg, és egyben jelezték, hogy mellettem állnak. Amikor megláttam őket, rögtön mosolyogni támadt kedvem, aztán pedig kibeszéltünk magunkból mindent, amihez kedvünk volt. Jobban lettem. Jobban lettünk.
Köszönöm Nektek, hogy Vagytok, a bajban, az örömben. Boldog vagyok, hogy együtt örülünk az Örömnek, és segítünk egymásnak elűzni a bajt. Kívánok még vagy 100 évet együtt, és mindenkinek olyan barátokat, amilyenek Ti vagytok nekem.
