Alig érek be az ajtón, már mesél: „De jó is volt akkor…” - nosztalgiázik, emlékezik, és ragyog, ahogyan a gyermekkoráról, a régi életről beszél. Jól esik hallgatni. Csupán kakaskukorékolás töri meg néha-néha az emlékezést. A beszélgetés végén úgy érzem, jó volna a rohanó életet elcserélni egy kukoricamorzsolós, beszélgetős, gondtalan estére. Hazafelé azon tűnődöm, milyen kellemes lehetett a sparhelt mellett hallgatni a régmúlt időket. Az 1950-es, ’60-as évek gyermekkorát elevenítem fel. Ebben segített nekem P. L.-né, 63 éves a-i nyugdíjas.
Mennyiben volt más az Ön gyermekkora, mint a mostani gyerekeké?
Annak idején, amikor mi gyerekek voltunk, akkor az anya leginkább otthon volt és ez nagyon sokat jelentett. Velünk foglalkozott, ha iskolába mentünk, ha hazaértünk, el tudtunk mondani mindent. Nem voltunk gazdagok, négyen voltunk testvérek, de megbecsültük mindent. Úgy örültünk, ha kaptunk egy új ruhát, mert egyik a másikról maradt le. Sosem felejtem el, általános iskolás, alsó tagozatos voltam és kaptam egy új hosszú szárú cipőt. Kint felejtettem a gangon, miután felpróbáltam, és a kutya szétrágta. Úgy sírtam akkor, és ezt nem tudom elfelejteni. Akkoriban egy pár cipő volt, télen-nyáron.
Anyaként én is úgy voltam, mint a legtöbb szülő; hogy a gyerekemnek még többet adjak, mint amit én kaptam, az én gyerekem is úgy gondolja, hogy még többet kell adnia a gyermekének. Egy nagyon rossz világ jött ránk; a gyerekek tiszteletet tudtak adni a szülőknek, tudtak viselkedni az utcán. Bár most is van köztük rendes. Nem tudják a szülők nevelni a gyerekeket. Teljesen más világot élünk most, mint akkor. Más volt a szülők felé a szeretet kifejezése is. Nem szóltunk vissza, nem volt szabad, de nem is akartunk.
A mai gyermekeket a lázadó kor szülte. Egyre több probléma van a mostani gyermekekkel, egyre nehezebb őket fegyelmezni. Ön nem érezte úgy néha, hogy vissza akar szólni a szüleinek?
Nem kellett érezni, mert megmagyarázták, hogy ezt így kell, ez így lesz jó. Foglalkoztak velünk, volt rá idejük, hiszen anya otthon volt. Most a szülő hol van? Dolgozik, hazamegy, fog főzni, türelmetlen, ideges. Nem volt ez az igény, mint ami most van. Hozta ez a rendszer magával, hogy jobb életkörülmények legyenek, olyan mint a nagyvárosokban. Mi is mentünk utána. Régen földes szobánk volt, a konyhában pedig kátránypapír. A szobában, ahol aludtunk kémény sem volt, nem még fűtés. A konyhában volt egy sparhelt, és onnan beengedte anyu a szobába a meleget, vagy téglát tett a sütőbe, és azt tette be az ágyba, hogy ne hidegbe kelljen feküdnünk. Mikor nagy tél jött, bizony még a mennyezet is deres volt. Ennek ellenére egészségesebbek voltunk, mint a mostani gyerekek. Nem volt annyi minden, nem voltunk úgy ellátva, de a szeretet és a gondoskodás annál erősebb volt.
Régen volt jobb élni, vagy a mostani világban?
Olyan értelemben jobb volt régen az élet, hogy a megbecsülést, a szeretetet, az egymásra figyelést tekintették értéknek, nem pedig azt, hogy mindenünk meglegyen. Sohasem szenvedtünk hiányt a szeretetben és a törődésben. Annak idején bizony segíteni kellett a szülőknek, be voltunk avatva. A lakásban nem volt víz, a városi kútról hordtuk az artézi vizet. Három háznak volt egy közös kútja, amiből a jószágokat itattuk. Akkoriban a víz még tiszta volt, mert állandóan húzták. A kútvízben viszont nem lehetett fürdeni, mert olyan kemény volt, hogy a szappan is megtúrosodott benne. Ezekben az időkben még nem volt habfürdő, örültünk, ha házi szappan volt. Egyszer egy szemészorvos azt mondta: Higgyék el, hogy a jó anyánk által főzött házi szappan a legjobb. Abban nem volt semmilyen ártalmas anyag. Ma már csak ritkán lehet kapni házi szappant.
Úgy érzem, hogy mégis jobb volt akkoriban élni, bár nem volt ilyen kényelem. De a szeretet, a megértés, az egymással való törődés teljesen más volt, mint most. Szegény nagymamám mindig azt mondta, hogy anyátokat sose hagyjátok. Nem is bántottak soha minket. Bár anya hamar odakoppintott az ujjával. Ő olyan típus volt…
A munkahelyek mennyire voltak stabilak?
Nekem egy munkahelyem volt, onnan is mentem nyugdíjba. Sokkal stabilabbak voltak a munkahelyek, a 80-as években még lehetett választani. Abban az időben hitelt is fel lehetett venni, mert nem kellett félni attól, hogy megszűnik a munkahely.
Milyen ünnepeket tartottak fontosnak? Miben voltak mások az akkori ünnepek? Volt-e ajándékozás?
Karácsonykor mindig együtt volt a család. A karácsonyfa akkoriban a borókafa volt, amely almával, dióval és egy kis szaloncukorral volt feldíszítve. Annak idején nem volt „csokimikulás”, hanem papírból készítettek, és azt rakták a cipőbe. Olyan ajándékozás nem volt, mint most. Az ünnepek alkalmával összejött a család. Úgy érzem, hogy ennél nagyobb ajándék nem is kell. Sok helyen az ajándékozásról szólnak az ünnepek. Hiába mentünk férjhez, az ünnepeket a család együtt ülte meg.
A disznóvágás is ünnep jellegű volt akkoriban…
Disznóvágás egy évben egyszer volt, általában karácsonyra, vagy újévre. Lehetett látni télen az utcákon, hogy mennek az emberek, mert disznótoros vacsorára voltak hivatalosak. Előfordult, hogy egy disznóvágási vacsorán harmincan gyűltünk össze. Karácsonykor általában töltött káposzta, toros leves volt a menü, és azok az igazi bejglik, kalácsok, rétesek…! Anya nagyon szeretett sütni, hétköznap is, ha meggondolta, körbeszaladta az asztalt. Szilveszterkor elbeszélgettünk, esetleg rádiót hallgattunk. Akkoriban még leginkább otthon ünnepeltek.
Húsvétkor mezítlábas szandálban mentünk a sergőre, rengeteg nép volt bent a városban. Járt az Andorka fagylaltos, 50 fillérért adott egy gombócot… Május 1-jén felvonulások voltak a vásártéren, rengeteg munkahely és család is részt vett az ünnepségen. Akkoriban sok munkalehetőség volt a városban. Voltak igazi összejövetelek is. Manapság már mindenért belépőt kell fizetni…
A háborúkról mit meséltek a régiek?
A szüleim azt mesélték, hogy a háború idején nem lehetett fehér kenyeret kapni… rengeteget menekültek, a nagy lányokat el kellett bújtatni az orosz katonák elől… Az ennivalót is el kellett dugni, mert mindent megettek előlük. Megfogták a tyúkot, levágták a malacot, és az udvaron a vödörben megfőzték őket. Az embereket elvitték a frontra, a lányokat, asszonyokat pedig - akiket nem őriztek eléggé -, felrakták a teherautóra, és elvitték, aztán pedig kidobták őket az autóból…
Az 1956-os forradalomnak milyen hatása volt?
Gyermekként félelmetes volt megélni, amikor a tankok dübörögve átvonultak a városon. Teherautók vitték a lőszereket, mentek fel Pestnek. Akik nem tudták, és nem hallottak a forradalomról, sikítoztak. Nem messze Abonytól golyók süvítettek, és annyira megijedtünk, hogy sarokba szaladtunk mindannyian. Mondta apu, hogy menjünk a ház sarkába, mert ott a legbiztonságosabb. Azóta sem hallottam ilyen lövéseket…
Végtelen szeretettel beszél a szüleiről, és a régi életről…
Rengeteget mesélt Apám, amikor morzsoltuk a kukoricát. Szép, barna bőrű volt, mindig fésülgettük, és bekötöttük a fejét anyánk piros pöttyös kendőjével. Soha nem bántott minket, eljátszott velünk. Soha nem unatkoztunk, pedig nem volt tévé. Manapság nagyon ritka az összetartó család. Rossz látni azt, amikor az anya és lánya teljesen más irányba tart. Nálunk ez a családban nem szokás. Régen összetartottak a szülők és a gyerekek, nem volt kivételezés.
Esténként, amikor leültünk, annyi mindent meséltek… és mi tátott szájjal hallgattuk. De jó is volt akkor…
