Minden nap odasandítok, kinyíltak-e már a virágok bimbói, s hallgatom a fák alatt csivitelő madarakat, amint a tavaszt örvendezik. Vérbeli tavasz van. Ha tetszik az égieknek, ha nem, ha fúj is minden nap a szél, a tavasz frissítő illatát nem rejtheti el...
Kedvem lenne lehántolni magamról a kabátot, s a ruhákat, és úgy járni-kelni a tavaszban, mint aki éppen most születik újjá. Mert ha elhiszed, ha nem, tavasszal, ahogyan a természet is, úgy születik újjá a lelked is, felfrissülsz, és virágba borulsz odabenn is. Tavaszi (be)zsongás, újjáébredő szerelem, eldobott szürke lelkek, színes csodák.
Tavaszi hűvös estén sétálok. Jól esik. Már nem vágyom buszra, autóra, sétálva akarom megtenni azt az utat, amit nemrég még autóval is nehezemre esett. Emberek az utcán, végre kimerészkednek, és már nem bújnak el vaskos kabátok alá, nem rejtik el arcukat vastag sállal, s hajukat lobogtatja az erős tavaszi szél. Nem bánják, majdcsak eláll egyszer a szél is. Szeretek így bámészkodni, s egy kicsit összezizzenek, bizony még csípős a szél.. de az illat... az egyszerűen mesés.. inkább maradok kinn, még ha didergek is.
