...azt hiszem jobban zárult a munkás hétköznapok sorozata, mint amire számítottam. Rengeteg rossz tulajdonságom előtérbe került az utóbbi időben, többen meglepődtek rajta, hogyan viselkedem, és ezt szóvá is tették. A múlt héten rettentően viselkedtem, lehet jót tett volna, ha valaki felpofoz, hogy magamhoz térjek. Türelmetlen, és idegbajos lettem, de remélem, hogy ez csak időszakos, - ó, istenem, hol van már az a nyugodt lány, aki valaha voltam? -, mert megőrülök, ha ez így megy tovább.

A szerelmi életemről annyit, hogy a "jóbarátom" iránt Fellelkesült Szenvedélyt a fiók mélyére mintegy szép emlékként betettem. És ott is marad. Mert akarom, hogy ott maradjon, a Múltban. Különösebb erőfeszítéseket nem kell tennem azért, hogy leküzdjem a Vágyat magamban, mert úgy érzem, hogy elmúlt. Nem is gondolok már Rá.

Egy "másikkal" nemrégiben futottam össze. (Néhány hónapig fűzte az agyam, udvarolt, hogy mi lenne ha Mi Ketten Együtt, aztán nem lett belőle semmi.) Egy lánnyal volt. Történetesen egy ismerősömmel. Meglepve ért, hogy Ők Ketten Együtt, mert még ott tartottam tudat alatt, hogy engem akar, persze tudtam, hogy már rég tovább lépett. Így élesben ezt még nem tapasztaltam, de most már igen. Furcsán ért, egy kicsit bántam az elszalasztott lehetőséget, de tovább Lépegettem.

A Sors furcsa ajándéka volt az is, hogy találkoztam az egyik exemmel, és annak barátnőjével, aki történetesen a barátnőm. Megmondom őszintén, nem váltott ki belőlem rossz érzéseket a találkozás, sőt örültem nekik, és megállapítottam, hogy tökéletesen összeillenek.

A gerinctelen "Jófiú" pedig, hááát, fűzi az 5 tagú irodánk 3 lánytagját - 2 tagját lehet hogy csak azért nem, mert az egyik férjezett, a másiknak pedig barátja van? - és meglehetősen undorító játéknak vélem ezt.

F.? Ő nagyon közel állt a lelkemhez, mégsem tudtam elképzelni vele...
 
Lépegető? Nem tud már átlépni rajtam, mert nem engedem...

A Lépegetőkről nagyjából ennyi... is elég.