Ismét eltelt egy hét, vele egy hétvége. Holnap újra a fekete kövön fogok lépkedni, és még mindig nem fogom érteni, hogy mit keresek ott. Kellemes hétvége volt ez a mostani, lényegében csak itthon voltam, de megtaláltam a nyugalmamat, ott volt a polcon, nem voltam olyan nyughatatlan mint szoktam lenni.
Egyvalami hiányzott, és hiányzik mindig is. Egy társ. Lassacskán elfelejtem milyen az, ha társa van az embernek, és ha szeretik. Lassan eljutok arra a pontra is, hogy már nem is hiányzik. Elfelejtem milyen a szex. Pedig most van bennem a legtöbb, érzem, minden szempontból. És mégsincs kivel törődnöm.
Talán majd most, a szemem nyitva, és nyitott vagyok mindenki felé. Hagyom, hogy sodorjanak az események. Nem gondolkozom már annyit, talán azért sem megy annyira az írás.
Jól vagyok.
