Maezvagyok Blogja és Rengeteg Hogyan Legyen Egészséges a Lelkünk, Hogyan Legyen Több Önbizalmunk cikk elolvasása után, jelentem mindent tudok! (:
Kétségbe voltam esve az utóbbi időben, mert úgy éreztem nem tudok írni, és ez az érzés azt jelentette, hogy amit a világon legjobban szeretek, abban vallok kudarcot (is). Elmondtam neked is F., és úgy érzem, úgy kell éreznem, hogy te megértettél. Mindenem az írás, legalábbis az volt..., és nem akarom elveszíteni, még akkor sem, ha mostanában valahogy semmi sem megy, még ez sem.
Maezvagyok Blogjában arról olvastam, hogy miért kezdett el írni. Elgondolkodtam ezen, és visszaemlékeztem, hogy én mikor is kezdtem el írni, és miért?

Valahol mindig is több figyelemre vágytam, mint amennyit kaptam. Többször akartam, hogy figyeljenek rám, többször akartam elmondani, hogyan érzem. El is mondtam, csak sokszor írásban, és az írásaimat, többnyire verseimet csak a hozzám közel állóknak mutattam meg. Ez így nem teljesen igaz, helyesbítek, azoknak mutattam meg, akikről úgy éreztem, talán megérthetik mi zajlik bennem. Később néhány mondatos eszméket írtam, úgy hívtam őket csak, hogy elmélkedés. 2005-ben - ez nem régen volt - naplót írtam, bár voltak hónapok, amikor üresen maradtak a rublikák, de azért igyekeztem sokat írni, talán azért is, mert éreztem, hogy az egy boldog év lesz.

Iszonyú boldog voltam akkor, bár sokszor fájt is, mégis szinte epedve emlékszem vissza arra az időszakra, mert akkor legalább volt értelme, hogy fájjon. Szerettem, őrülten. Az Évvége pedig azért maradt üresen, mert akkor már vége lett a Nagy Szerelemnek, legalábbis pontot tettünk a "dolog" végére, bennem azonban csak lassan múlt el, és azóta sem éreztem hasonlót. A következő évben már nem volt kedvem naplót írni, de gyakran lapozgattam az elmúlt évet, mert olyan boldog akartam lenni, mint akkor. Az Az Év kitörölhetetlen belőlem, minden egyes napja, minden egyes perce mélyen elraktározódott bennem, és nem is akarom soha elfelejteni. Csak az enyém, és többet ér bárminél. Egy év ajándék. Egy kedves ismerősöm mosolyogva megjegyezte, hogy talán jobb volna, ha 2006-ban már a 2005-ös naplót összecsuknám, és a jelenben élnék, de engem csak Az Az Év izgatott, és jöhetett bármilyen új év, bármilyen új nap, nem hozta meg azt, amire várok.

El akartam égetni a naplót, hogy megszabaduljak a kíntól, attól a boldogságtól, attól a boldogság utáni vágyakozástól, amit akkor éreztem..., és elhittem, hogy ha a lapok hamuvá égnek, és elfújja a szél, majd nem fog élni bennem, a múlt. Nem tudtam megtenni, és a mai napig a szekrényem mélyén lapul, bár már semmi pénzért nem venném elő. Nem azért mert félek, hiszen minden ami abban a Könyvben van, bennem szóról szóra megvan, hanem azért, mert most már fel tudom fogni, hogy elmúlt, és valahol abban reménykedem, hogy talán nem olyan sokára újra fogok úgy érezni, fogok szeretni, de most nehéz ezt elhinnem. Bár van valaki, aki nagyon közel áll a lelkemhez, csak félek megszeretni.... is, mert már előre rettegek attól, hogy elveszítem. Az érzések kapcsán mindig végletekbe esem, valakit vagy nagyon megszeretek, vagy egyáltalán nem érzek iránta semmit. Csak egy kicsit nem tudok szeretni, valaki vagy érdekel igazán, vagy nem.