"Rájöttem az igazi boldogság titkára, Apókám, és ez az: hogy az ember a jelenben éljen. Ne bánkódjék a múlton, ne építsen túlságosan a jövőre, de élvezze és használja ki a jelent a legfokozottabb mértékben."

(Jean Webster)

Esőcseppek hullnak szorgosan a földre, s mi nézzük őket.

Tenyerünk össze, összeér, s egy-egy csintalan esőcsepp furakodik közéjük.

Arra gondolok, vajon mit érezhetsz, mikor nézel,

s te arra gondolsz, van-e jövőd a mosolyomban.

Egy autó, vadul ront bele ebbe a pillanatba,

fényszórója megvilágít,

s ekkor látszik csak igazán,

a kis cseppek mennyire sietnek.

Mint minden az életben.

Siet.

Én nem akartam sietni.

A festmény Horváth Péter alkotása.
http://hpdesign.hu/honlap/hpart/akepekrol.html

Folytassátok a történetet fantáziátok és a kedvetek szerint:
(a kommentben tudtok írni, én meg majd bemásolom a bejegyzésbe)

fridi: Sokat utazok busszal. A minap egy ismerős idős hölgy ült mellém. Sajnos ő igen rosszul hall már és igen hangosan beszél...

escudo: Kicsit kínosan éreztem magam, de szépen, jólnevelten kezdtem válaszolgatni a kérdésekre...

egyfiúaházból: Miután leült, egymásra néztünk. Oda hajoltam hozzá és a fülébe súgtam, hogy...

escudo: éppen torokgyulladásom van, ezért nem tudok hangosan beszélni. Mire ő...

Ahogy a köd nem ejt sebet
a sötétlő hegyen,
testem nem ejt sebet
rajtad, szerelmesem.

Vércse és szél csap össze,
ki állja egy helyen?
Testünk is így csap össze,
majd alszunk csendesen.

Ahogy az éj is hű marad,
bár nincs csillag jelen,
az én szívem is hű marad,
ha nem vagy már velem.

(Leonard Cohen)

A kép forrása:

http://deske.hu/foto/jpg/f08013.jpg

Imádom ezt az érzést, ilyenkor minden sikerülhet és semmi sem érdekel.

A fáradtság vékony és súlyos lepelként borítja be testem, leginkább a szemhéjamra van hatással, az mintha le akarna ragadni. :)

Combodat érzem még combomon, ágynemű illata árad és még meleg, ahogy az ágyneműtartóba teszem. Kedvem lenne beleburkolózni, amolyan úriasan, hisz mit nekem aznapi teendők, a világ várhat...

De nem, a világ nem vár, az idő rohan, s a kötelességek kopogtatnak. Erőtlenül felülök, s megpróbálom magam olyan állapotba varázsolni, hogy szellemileg képes legyek valamit alkotni. Irtó nehéz! :)

Kinn deres a táj, fehérek a fák, a bokrok, a kerítés, a vezetékek. Fehér és hideg. Sötét van, mintha kötelező lenne szomorúnak lenni! Nah nem, nem hagyom. Már csak azért is kivonulok az erkélyre és belenevetek a sötét hidegség arcába!

 (Forrás: http://www.hajlek.com/02_viz-hegy/02_hegyen/090103_bankut/bankut.html)