Izgatottság és némi félelem lett rajtunk úrrá, amikor a GPS jelezte, hogy 3 km van még hátra Tornakápolnáig. Tudtuk, hogy szép, tudtuk, hogy a nyugalom szigete, de még nem éltük át. Mondani mindent lehet. Elhagytuk a települést jelző, Tornakápolna táblát, majd két perc múlva kikötöttünk a falu szélén, ahonnan már „nincs tovább”. Jaj, hiszen ez zsáktelepülés, olvastuk mi az interneten, de nagy várakozásunkban és izgatottságunkban erről el is feledkeztünk. Tornakápolnát ugyanis csak Szinpetri felől lehet megközelíteni, és mindössze egy „főutcája” van, további két mellékutcával. Nem akartuk – jobban mondva -, nem tudtuk elhinni, hogy csak ennyi. Távol a városok zajától létezik egy erdőkkel körülvett, virágokkal tarkított, tiszta és csendes település, Tornakápolna. Igen, létezik, hiszen mi láttuk. Egy falu, ahol aligha történt bűnözés, ahol a madarak fecsegésétől alig hallani a szomszédok beszélgetését. Pedig ha egy picit hangosabban beszélsz az átlagosnál, a hangod már visszahangzik is.
Megfordultunk hát a zsákutcában, és 2 perc telt el, vagy annyi sem talán, amikor már birtokba vettük a vendégházunkat.
Ez a néhány nap volt az, amely megmutatta nekünk, mi az igazán értékes az életben. Nem vágytunk a Balatonra, vagy a bécsi forgatagra adventkor. Megrészegített a nyugalom.
Az első nap még oda-odanyúltunk a telefonért, aztán beláttuk, hogy térerő nélkül biztosan nem tudnak minket elérni. Bevallom, csodás volt egy kicsit eltűnni a világ végére, és máshogy élni a mindennapokat. Nem gondoltam volna, hogy az ország szélére kell elmennem azért, hogy rájöjjek, lehet másként is élni, hogy megtaláljam, amit kerestem. A nyugalmat.
Internetről álmodni sem mertünk ebben a faluban, de azért a biztonság kedvéért bekészítettünk egy laptopot az utazótáskába. El kell, hogy mondjam, a Csendet, a madárdalolást, olyannyira megszokta a fülünk, hogy már-már sértő volt hangos zenét hallgatni. Itt tudtam meg azt is, hogy mi az a csend. Először megijedtem tőle, aztán pedig nem akartam nélküle létezni. Ott annyira más volt minden. Este és éjszaka nem hallottuk autók zaját, úgy festett, mintha a falu egész nap az esti pihenésre készült volna, sőt, egész nap pihent. Olyan természeti adottságokkal rendelkezik Tornakápolna, amiről az ország közepén mi csak álmodni merünk. Nem hittem, hogy ilyen hely létezik. A dombon állva hol a magasló hegyvonulatokkal, hol a völgyekkel kényeztettük szemünket.
Másnap elindultunk, hogy felfedezzük Tornakápolnát, úgy egészében. Lassan sétáltunk a főutcán, mint akinek az égvilágon semmi dolga, aztán rájöttünk, hogy valóban nincsen. Nem kerestek telefonon munkaügyben, nem kellett a beadandó dolgozatokkal foglalkozni, minden kötelességet és aggályt félre lehetett tenni a sarokba erre a néhány napra.
A falu felé közeledve az erdőből kiemelkedő templomtorony olyan képest fest, mintha csak úgy „odanőtt” volna, viszonozva a helyiek szeretetét, azt, hogy meghagyták Tornakápolnát annak, ami. Egy háborítatlan, csendes, tiszta falunak. A pár nap alatt, amíg élveztem a falu vendégszeretetét, még ezt is hajlandó voltam elhinni.
Már rég üdülő-település lehetne, mint mondjuk a tőle nem messze lévő Aggtelek, rajtunk kívül gondolhatják még sokan, de hál istennek, még nem lepték el a turisták, nincsen nyüzsgés.
Tornakápolnában van valami tiszteletreméltó. Nem tudom még, hogy az érintetlensége, vagy a szépsége miatt szerettem-e meg, de ez a néhány nap nagyon sok mindenre megtanított az életről.
Most a munkahelyem előtt állok, a szokásos cigarettaszünetemet töltöm. Szemben autók cikáznak, egyik jobbról, másik balról, nyomják a gázt, mindenki siet. Itt ráérős beszélgetők, amott kígyózó sorok a bank automatánál. Hangzavar van, nem hallom a madarak hangját, a tavasz illatáról pedig álmodni sem merek. Sok az ember, nem szokta a szemem. Tornakápolnára gondolok, és a csendre. Majd hirtelen felébredek. Ez itt az életem.
