Még jó (?), hogy olvasok blogokat. Meglepve olvastam egy lány vallomását az egyetlen, legjobb barátnőjéről. Elborzadtam. Egy bizonyosan reális képet festett le róla, de abban a leírásban egy pozitívum sem volt megtalálható. Kérdem én, ha valakiről csak negatívumokat tudunk felsorolni, azt szeretjük? Vagy talán ebben áll a feltétel nélküli szeretet, hogy valakit nagyon rossznak látunk, mégis szeretjük? Azt azért nem hiszem.
Aztán az fogalmazódott meg bennem, hogy szerencsésnek érzem magam. Mert van két barátom. Még akkor is, ha néha talán nem értjük, mi tart még össze bennünket, mikor haragszunk egymásra, mikor minden a barátságunk elé kerül, és talán úgy érezzük, érdektelenné válunk egymás iránt, akkor is ott vagyunk, újra és újra felbukkanunk, egymásnak, egymásért.
Mostanában ritkán gondolkodtam a "barátság dolgon", a hármunk barátságáról, ami nem is baj, hiszen nem kell mindig ezen gondolkodni. De néha talán nem árt. Nem elég azonban, ha én merengek ezen, ezért megkérdeztem őket, mint jelent számukra a barátságunk. Mindketten azonnal válaszoltak, és első kérdésük az volt: Valami baj van? (: Nem, ugyan, csak olvastam valamit, elgondolkodtatott.
Egyikük annyit mondott, nagyon fontos számára a barátságunk, és erőt ad számára. Másikuk azt felelte, a barátság azt jelenti, hogy szeretünk valakit akivel megoszhatjuk egymás örömét-bánatát. Együtt örülhetünk-sírhatunk. És számíthatunk a másik segítségére támogatására.
A Dal: Máté Péter - Azért vannak a jó barátok.
Hogy mi a barátság? Olyan fontos erre választ adni?
Amikor kölcsönös szimpátiából felépül egy kapcsolat, kialakul a bizalom, tiszteletben tartjátok egymás elveit, értékeit, segítitek egymást, vagy csak egyszerűen együtt vagytok, és tudtok beszélgetni. Azután pedig csak azt veszitek észre, hogy már félszavakból is, és elég egy tekintet, olykor nem kellenek szavak. Nem kell gondolkodni, hogy ugyan megbízhatok-e benne? És folyton fejlődik a kapcsolat, immáron 8 éve.
Szakad az eső.
