Bejegyzés, egy kis túlzással elkeseredettségről, reményvesztettségről, fájdalomról, csalódásról, fáradtságról, képmutatásról, hazugságról.
Nem tudom még, hogy egy ember meddig képes tűrni. Most teszem ezt fel magamnak kérdésként: Meddig vagyok képes tűrni? Megaláztatást, megalázottságot... és bármit, ami azt azt tükrözi, hogy NINCS életem. Mindenki maga felel az életéért, és mindeni maga hoz döntést az életével kapcsolatos kérdésekben. Maga dönti el, hogy mi jó neki, és maga dönti el, hogy meddig tűri el a rosszat. Az elmúlt napokban fantasztikus módon sikerült kényeztetnem lelkemet, mosolyogtam az élet dolgain, szabad voltam. Most pedig ismét rab vagyok, szellőzetlen apró szobában régi, megkopott ablak harcol a széllel, és nem érzem jól magam. Megtehetném, hogy kisétálok az ajtón, hiszen ez egy nyitott börtön, de megtenni ezt a utolsó, végleges lépést, nincs merszem.
