"Ilyen egyszerű az egész... Mami mindig mondta, hogy nem kell fejjel rohanni a falnak. Majd jön akit keresek..., ha akar...
Annyira akartam a lényeget, hogy kiugrott a kezeim közül... és a nagy kapkodásban elfelejtettem, hogy valójában én mit akarok... hogy én ki vagyok...
Boldogság közel van, itt van az orrunk előtt, csak nem látjuk.
Már nincs baj Mamikám, mert én tudok szeretni, ..."
Unalmas kis életem valójában széppé tudom varázsolni a magam "elrugaszkodom a valóságtól" módján. Amikor jól érzem magam, amikor jól tudom érezni magam, tulajdonképpen teljesen hétköznapi dolgokat csinálok, valami mégis hiányzik. Ami teljesen, maradéktalanul boldoggá tesz, és tett, mindig valami olyan dolog, ami a hétköznapi, túl nyers dolgokon túlmutat.
A mai napon, üdítő, korai tavasz lévén szeltem a kilométereket biciklemmel. A napsütés teljesen bearanyozta napomat, a kevésbé jó dolgok háttérbe szorultak. Utam során elsuhantam az imádott "tavam" mellett, megcsodáltam messziről, és nyugtáztam, hogy még mindig csillogó, és még mindig örömmel tölt el, hogy létezik. Határozott céllal mentem, ezért nem állhattam meg, nem köszönhettem meg, hogy hullámzik, és hogy "csak van", azért, hogy sokak lelkének megnyugvását jelentse.
Hamarosan eljön a perc, hogy ott ülök majd partjaidnál, figyelem, ahogy élsz. Figyelem, ahogyan lélegzel. És figyelem azt, ahogyan egyenletesen, majd össze-vissza hullámzol. Csodaszép lesz.
