Annyit, és annyit gondolkodtam már azon, mi kell ahhoz, hogy boldog legyek, hogy talán ha a gondolkodás helyett esélyt adtam volna, esélyt adnék valakiknek arra, hogy bebizonyítsák boldoggá tudnak tenni, talán már boldog lennék. Egy bizonyos érzést akarok megélni, és nem akarom alább adni, nem akarom kevesebbel beérni. Lehet, hogy ezzel a hozzáállással sokáig fogok ücsörögni a teraszunk lépcsőjén, ahogy tettem ma is. Besötétedett, néztem a felhős eget, és csak néztem ki magamból, aztán néztem magamba vissza.
Tudom, hogy mi hiányzik, mégsem tudom megteremteni magam számára, mert nem érem be kevesebbel, és ahogy a tudományos ismeretek is alátámasztják, az elégedetlenség tesz boldogtalanná. Pedig nem keresem a Tökéletest, csak azt várom, hogy valaki iránt lángoló szerelmet érezzek, és ez nem Love Story, hanem természetes vágy a szerelem, a szenvedély és a tűz iránt. Az tesz boldogtalanná, hogy ezt az érzést nem élhetem át. Nem tudom, hogy Miattad-e, mert még mindig várok Rád, vagy mert azt akarom érezni, mint akkor, vagy ha lehet még erősebbet. Nem tudom. De sokat gondolok Rád. Nem hinné el senki, amikor esténként lefekszem, mindig látom arcod, és tökéletesen emlékszem Rád. Mintha tegnap történt volna, hogy itt voltál.
