Besötétedett. A lány idegesen sétált az úton, aki látta, talán arra gondolt, hogy Valakit vár, biztosan találkozója lesz Valakivel. Az utat, ameddig szem ellátott, pocsolya borította, már napok óta szinte megállás nélkül esett az eső.
Egy autó közeledett, fényszórója megvilágította a lány arcát, az mosolyogva nyugtázta, hogy megérkezett, akire várt. Egy férfi ült az autóban, kinyitotta az ajtót, a lány beszállt, elhajtottak, és egy kietlen helyen megálltak az autóval.
Az autóban sötét volt, a forró leheletektől az ablakok elhomályosultak. Később az autó elindult, oda vitte a lányt, ahol találkoztak. A férfi kinyitotta az autó ajtaját, a lány mosolyogva kiszállt, és feltehetően hazafelé indult.
Hogy merre volt az otthona?
Egy kis, takaros házban lakott, ahol belépett a kapun, majd a bejárati ajtón, és az utcára kiszűrődő hangokból ítélve, nem egyedül lakott. A lány fürdeni indult, de a férfi még mindig választ várt. Hogy mi volt a kérdés? Sejthető. A férfi őrülten féltékeny volt, és megbolondította a lány titokzatossága, és sejtelmessége. Valaki boldoggá tette a lányt, csak nem ő volt az. Rosszul érezte magát. Amíg a lány fürdött, addig átkutatta a táskáját, és átnézte a telefonját, hátha talál bűnre utaló jeleket. Bár nem talált semmit, mégsem hagyta nyugodni a gondolat, és a vacsora közben nem tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá, hogy a lánynak van-e valakije. Nem ez volt az első eset, hogy a lány későn ment haza, és arra hivatkozott, hogy a barátnője lelkét ápolja.
Most már nem akarta tagadni, a kérdésre egy mosoly kísérete mellett igennel felelt. A férfi dühbe gurult, és lesöpörte az asztalról a tányérokat, majd felpofozta a lányt. A szobába vonult, és összepakolta a lány cuccait. A lány csak mosolygott, és az egészet úgy fogta fel, hogy végre visszakapja az életét, és egy kudarcra ítélt, szürke, rideg kapcsolat helyett a felszabadító szenvedély lesz új otthona, vagy ha az mégsem, a senki földjén is jobb lesz, mint ezzel a férfival. Soha nem volt ereje elmondani a férfinak, hogy nem boldog, minden egyes nap mosolyogva, belül pedig megtépázva tűrte el, hogy a férfi mindenféle módon uralkodjon rajta. Nem mondhatta el a véleményét semmilyen kérdésben, csak a háztartás vezetésére volt alkalmas a férfi szerint, és a sörbontásra, amit a férfi fogyasztott. A lány régóta tudta, hogy a nagy szerelem, amit a kezdetek-kezdetén érzett, szertefoszlott azzal, hogy nem hagyta a férfi, hogy önmaga lehessen. Egy szerepbe kényszeríttette, amiről azt hitte, a lány is akarja, azzal pedig nem törődött, hogy vajon boldog-e élete párja, az volt csak a lényeg, hogy minden este elő legyen készítve a meleg vacsora, és minden este ki legyen elégítve, függetlenül attól, hogy a lány akarta-e vagy sem.
A lány kilépett kapun, a férfi a bőröndöket a kapu fölött utána dobálta, és néhány üres sörös üveget is a lány után hajított. Elindult a lány, nem is akart maradni, mosoly görbült az arcán, a táskát a hátára tette, a másik két kezében pedig a bőröndöket fogta. Megállt a sarkon, várt. Aki látta, talán arra gondolt, hogy Valakit vár, biztosan találkozója lesz Valakivel. A zsebéből mobilt vett elő, és valakit hívott. Arcán könnycseppek gördültek le, a cseppek a szakadó esővel ölelkeztek. Ölébe ejtette fejét, és úgy zokogott. Hogy miért sírt? Évek óta nem volt élete, akiről azt hitte, hogy az élete szerelme, verte, megalázta, megerőszakolta, kihasználta, és cselédként kezelte, de nem volt ereje otthagyni azt az életet.
Egy autó közeledett, fényszórója megvilágította a lány arcát, az mosolyogva nyugtázta, hogy megérkezett, akire várt. Nem érdekelte, hogy ezután mi lesz vele, boldog volt, hogy kiszabadult abból az életből, ami nem hagyta embernek, nőnek, és anyának lenni. Egy férfi szállt ki az autóból, leguggolt a nőhöz, a térdére ültette, és magához szorította. A lány remegett, a férfi kabátjával betakarta. Nem ígért semmit, csak hagyta hogy a lány érezhesse, milyen gyámoltalan nőnek lenni, féltő, erős karokba bújni. Az eső zuhogott, a fényszóró megvilágította a sötétben a két testet, amelyek rendületlenül egymásba kapaszkodtak.
Az autóban sötét volt, a forró leheletektől az ablakok elhomályosultak. Később az autó elindult, oda vitte a lányt, ahol találkoztak. A férfi kinyitotta az autó ajtaját, a lány mosolyogva kiszállt, és feltehetően hazafelé indult.
Hogy merre volt az otthona?
Egy kis, takaros házban lakott, ahol belépett a kapun, majd a bejárati ajtón, és az utcára kiszűrődő hangokból ítélve, nem egyedül lakott. A lány fürdeni indult, de a férfi még mindig választ várt. Hogy mi volt a kérdés? Sejthető. A férfi őrülten féltékeny volt, és megbolondította a lány titokzatossága, és sejtelmessége. Valaki boldoggá tette a lányt, csak nem ő volt az. Rosszul érezte magát. Amíg a lány fürdött, addig átkutatta a táskáját, és átnézte a telefonját, hátha talál bűnre utaló jeleket. Bár nem talált semmit, mégsem hagyta nyugodni a gondolat, és a vacsora közben nem tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá, hogy a lánynak van-e valakije. Nem ez volt az első eset, hogy a lány későn ment haza, és arra hivatkozott, hogy a barátnője lelkét ápolja.
Most már nem akarta tagadni, a kérdésre egy mosoly kísérete mellett igennel felelt. A férfi dühbe gurult, és lesöpörte az asztalról a tányérokat, majd felpofozta a lányt. A szobába vonult, és összepakolta a lány cuccait. A lány csak mosolygott, és az egészet úgy fogta fel, hogy végre visszakapja az életét, és egy kudarcra ítélt, szürke, rideg kapcsolat helyett a felszabadító szenvedély lesz új otthona, vagy ha az mégsem, a senki földjén is jobb lesz, mint ezzel a férfival. Soha nem volt ereje elmondani a férfinak, hogy nem boldog, minden egyes nap mosolyogva, belül pedig megtépázva tűrte el, hogy a férfi mindenféle módon uralkodjon rajta. Nem mondhatta el a véleményét semmilyen kérdésben, csak a háztartás vezetésére volt alkalmas a férfi szerint, és a sörbontásra, amit a férfi fogyasztott. A lány régóta tudta, hogy a nagy szerelem, amit a kezdetek-kezdetén érzett, szertefoszlott azzal, hogy nem hagyta a férfi, hogy önmaga lehessen. Egy szerepbe kényszeríttette, amiről azt hitte, a lány is akarja, azzal pedig nem törődött, hogy vajon boldog-e élete párja, az volt csak a lényeg, hogy minden este elő legyen készítve a meleg vacsora, és minden este ki legyen elégítve, függetlenül attól, hogy a lány akarta-e vagy sem.
A lány kilépett kapun, a férfi a bőröndöket a kapu fölött utána dobálta, és néhány üres sörös üveget is a lány után hajított. Elindult a lány, nem is akart maradni, mosoly görbült az arcán, a táskát a hátára tette, a másik két kezében pedig a bőröndöket fogta. Megállt a sarkon, várt. Aki látta, talán arra gondolt, hogy Valakit vár, biztosan találkozója lesz Valakivel. A zsebéből mobilt vett elő, és valakit hívott. Arcán könnycseppek gördültek le, a cseppek a szakadó esővel ölelkeztek. Ölébe ejtette fejét, és úgy zokogott. Hogy miért sírt? Évek óta nem volt élete, akiről azt hitte, hogy az élete szerelme, verte, megalázta, megerőszakolta, kihasználta, és cselédként kezelte, de nem volt ereje otthagyni azt az életet.
Egy autó közeledett, fényszórója megvilágította a lány arcát, az mosolyogva nyugtázta, hogy megérkezett, akire várt. Nem érdekelte, hogy ezután mi lesz vele, boldog volt, hogy kiszabadult abból az életből, ami nem hagyta embernek, nőnek, és anyának lenni. Egy férfi szállt ki az autóból, leguggolt a nőhöz, a térdére ültette, és magához szorította. A lány remegett, a férfi kabátjával betakarta. Nem ígért semmit, csak hagyta hogy a lány érezhesse, milyen gyámoltalan nőnek lenni, féltő, erős karokba bújni. Az eső zuhogott, a fényszóró megvilágította a sötétben a két testet, amelyek rendületlenül egymásba kapaszkodtak.
