Hogy miért szeretek kisvárosban élni? Reggelenként az ébredező utcában suhanok munkahelyem felé. Itt egy mosoly, ott egy köszönés, gyerekek iskolába indulnak, amott még most húzzák fel a redőnyt. Friss, ébredő illat. Délutánonként, estefelé hazafelé tartva a munkából megcsap a tavasz szele, és a természet hívogató illata, az orgonabokrok, a frissen nyírt fű, és a por illata. Egy macska szalad át előttem. Itt nem gázolnak át lelketlenül az autók az állatokon. Imádom a tavaszt, a tavaszi esőt, ahogy a porba hullanak az esőcseppek, és friss, üde illat árad mindenfelé. Megtisztul a föld, megtisztul a természet, ami önmagában is tiszta, ha az emberek hagyják annak lenni, mint ami valójában. Egy isteni csoda, ami csak értünk van, élőlényekért, mégsem becsüljük meg. Este pedig, amikor minden lecsendesül, kezd újra megtisztulni a föld, az egész napos emberi élet, emberi szenny kerül feldolgozásra ilyenkor. Éjjelente csak néhány kutya ugat, és a madarak énekelnek. Reggelente pedig, kisétálva az erkélyre, a tájat bámulva, rájövök, hogy érdemes itt élnem.