"Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent." Rainer Maria Rilke
Aha. Értem én. Hát persze. Nem vagyok hülye.
Annyi de annyi gondolat cikázik a fejemben!!! Egy régen látott ismerősöm mondta egyszer nekem, hogy: "Csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan szeretnéd, még nem jelenti azt, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével." Igen.
Azért mert valaki nem mondja, hogy most de jól nézel ki, még lehet, hogy jól nézel ki, csak nem mondják, mert... nem mondják. A lényeg az, hogy nem mondják. És ha nem vagy tisztában magaddal, az értékeiddel, az érzésekkel, amelyek őszintén áramlanak feléd, és ezt nem csak időnként érzed, akkor megette a penész. Én is hibás vagyok. Nem akarok megfelelni senkinek, mondom én, közben pedig majd minden 3. lépésem a Megfelelés felé teszem. Egyik felem lázadó, a másik alkalmazkodó. Előbbi erős, a másik gyenge. De amiben mindkét felem megegyezik, az az, hogy több szeretetre, odafigyelésre vágyom. Minden területen.
Hogyan lehet kimutatni, ha valakit szeretünk? Manapság már szinte megelégszem azzal, hogy ha a szemembe néznek, és úgy szólnak, nem vernek át. Ha őszinte egy-egy vígasztalás, és őszinte egy-egy érdeklődés. Ha nem az, megette a fene. Formaságokra nem szeretek adni, csak ha muszáj, és ha munkával kapcsolatos. Semmi más nem számít igazán az életben, csak hogy szeressünk, és szeressenek. Megbecsüljenek, és megbecsüljünk másokat. Ne játszuk el mások bizalmát és szeretetét.
Nem akarok szeretni mindenkit, csak akit arra érdemesnek vélek, nem szeretném elpocsékolni a figyelmemet, a törődésemet, az odaadásomat olyasvalakire, aki nem érdemli meg, és csak visszaél vele. "Sajnos" nehezen megy a felszíneskedés. És olyan nehéz meglátni azt (azokat) az ember(eke)t, akiknek valóban számítasz. És őket nem szabad elereszteni. Hacsak nem menni akarnak. Én hagyom. Ha menni akar, ha nem kíváncsi, én nem tartom vissza. Egy életünk van, nem szabad senyvedni "rossz" kapcsolatban semmilyen téren állandó viszályok, vagy 'nemérdekelsz' között.
Most úgy hiányzik egy Ölelés, olyan igazi, a szerelem, a szeretet, a törődés, az odafigyelés, amit nem kisajtolni akarok magamnak, hanem végre szeretném azt érezni újra, hogy szeretnek.
Szeretek Anyáskodni. Így hívom a Nagybetűs Törődést. Szeretek foglalkozni emberekkel, olyanokkal, akiket Szeretek. Őket mindennél előbb helyezem, de nagyon kevesen vannak Ők. Mélyen, és elmúlatlanul Szeretek. Akiket valaha igazán megszerettem, mind nyomott hagytak, hagynak életemen, mintegy felszúrva szívem faliújságjára a fényképüket. Nem szeretném, ha életem során majd eltűnnének mellőlem azok, akiket szeretek, és soha nem szeretném megbántani őket. Tudom, ez lehetetlen. De ezt szeretném.
Nézz a szemembe. Valami bánt? Minden jóra fordul hidd el. - Milyen közhely ez, mégis milyen jól esik hallani, ha nagyon fáj. Mennyire nem hisszük el. Mennyire fáj minden, és hiszünk benne, hogy igenis, jóra fordul, mert Ő mondta. Egy olyasvalaki, akit szeretünk. Hisszük, és reméljük, hogy Ő is ugyanúgy, vagy legalábbis szeret minket, és mindent megteszünk, hogy nagyon szeressen minket. Mert kell, hogy szeretve legyünk.
Fiatalok. Kell a visszajelzés. Igen!! Miért, az idősebbeknek (már) nem kell?? Már kifejlődött az önbizalmuk, az önképük, önértékelésük, és akkor már bármi jön, bármi bántja a lelket, egyik fülön be, másikon ki? És akinél nem fejlődik ki megfelelően az Önkép, az mit csinál? Mit meg nem adnék, ha most előre láthatnék, és látnám, hogy az Életem igenis jó irányban halad, és soha nem hagynak el akiket szeretek.
Halál? Ppff. Tegnap még mosolyogva olvastam egy blogbejegyzést a halálról, ma pedig... nem, nem! Dehogy akarok meghalni. Nem, még sokáig nem. Ha lehetne sosem. Nehéz az élet, de a szépségeket észre kell venni, és a sok rosszal nem törődni, leköpni, és élvezni a jó dolgokat. Ebben a blogbejegyzésben egy 25 éves srác már semmilyen meglepetést, újdonságot nem talál az életben. Ez megint megmosolyogtatott. 25 éves. Fiatal. Előtte az élet, mondják. Fáj, ha ilyeneket írsz. Hazafeléjövet eszembe jutott ez a gondolat, és a múlt heti temetés. Sohasem tudhatjuk mikor van az utolsó nap. Bízni kell benne, hogy még sok nap lesz, és úgy kellene élni, mintha minden nap az utolsó nap lenne. Lesütött szemmel állunk a temetőben, a sírhoz közel hozzátartozók állnak, sírnak, sírnának. A pap rendületlenül mondja. Betemetik a sírt. Ezzel nem érhet véget egy élet...
Barátság. Sikerült összevesznem egy nagyon jó barátnőmmel. Jó barátnőm. Mondják. Ő olyan igazi. Tudjátok?! Hát persze. Igaz barátnak tekintem. Most először éreztem úgy, hogy ez nem csak egy hét mosolyszünetet jelent kettőnk között. Elutazott, messzire, két hétre. Nem tudtuk hagyni, hogy így menjen el. Ez barátság. Mielőtt elutazott, beszéltünk. Akkor már nyugodtak, higgadtak voltunk. Ha megérkezik, talán meg tudjuk beszélni a problémákat.
Érints meg, nézz a szemembe, tudom, hogy őszinte vagy-e vagy sem.
