"Szublimálni kell a dolgokat. Én kiírtam magamból, ez volt a terápiám" - mondta ő, kire néhány óra elteltével már felnéztem. Szublimálni? Mit is jelent az? Megtisztítani magunkat a káros gondolatoktól, a negatív energiáktól. Én így fordítom. Rávilágított arra, hogy nincs rendben az önképem. Azt hittem ez önbizalomhiány. Ő azt mondta, az önbizalmammal nincs baj, hanem az önképem nem megfelelő.

Igaza van Zsuzsának is, írni kellene. Kiírni magunkból ami fáj.

Amiben nem tudunk fegyelmezetten részt venni, vagy nem akarunk, az csak hobbi lehet. Lehet, hogy nem jó úton megyek, legalábbis nem az élethivatásom felé vezető úton. Minden kilométerkőnél van azonban valami, amit meg kell tanulnom. Minden mérföld után többet tudok az életről, és magamról. Tudom, hogy szembe kell nézni a félelmeinkkel, mert csak úgy tudjuk legyőzni. Nem szabad elmenekülni, kibújni, hanem vállalni és legyőzni kell a félelem tárgyát. Minden ilyen felismerés fájdalmas farkasszemnézés a valósággal.

"Hinned kell magadban, ez a titka mindennek." Charlie Chaplin

Ha már magzatkorban eldől milyen hangulatú felnőttkornak nézünk elébe, leendő szülőként nem árt tudatosítani, hogy még élünk felelünk egy gyermekért. Az más kérdés, hogy felnől, de hol húzzuk meg a határt, mikor tudjuk kijelenteni, hogy mától nem vállalok több felelősséget érte, úgy rontja el az életét ahogy akarja. Támaszt biztosítani kell...

Túl sok energiát ölök olyan dolgokba, amivel abszolút nem kellene foglalkozni. Még ezt is meg kell tanulnom. A saját boldogságom a legfontosabb. Ezentúl legalábbis igyekszem így vélni.

"Senki sem róhatja fel nekünk, hogy olyanok vagyunk amilyenek, de azt igen, ha  nem vagyunk önmagunk. Az önismeret az ember fokmérője." (Akhilleusz Tatiosz)

A kontroll, a folyamatos kontroll, a szavak megrágása, majd kiköpése úgy hogy vajmi keveseket érdekel, hogy mit is mondasz. Mit is mondtál? Tulajdonképpen nem is érdekel. Mert érdektelenek vagyunk egymást iránt. Ő irántam, én más iránt. Ez így kerek, de cseppet sem jó. Sokat filóztam önismereti dolgokon, és azon túl úgy próbáltam meg magam értékelni ahogy mások láttak. Hiába próbáltam elvonatkoztatni, a pozitív dolgokról azt gondoltam kegyes hagugság, a negatívakat pedig elfogadtam, vagy nem ismertem be.

Van valami abban a bölcsességben, hogy nem tudunk tétlen, csendben ülni. Legalábbis én marhára félnék. Unatkoznék magammal. Régen nem egy, nem kettő önismertei sétát tettem a lelkemen, de nem vezettek kellő eredményre.