Nemrég érkeztem haza, és ma még dolgozni akartam. Aztán meg ráhangolódtam a nagy utazásra.
"Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz...
Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,
az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz...
Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint"
de gyere most velem végre az ígéret szerint!
Nagy utazás az életünk, átutazunk életeken, embereken, érzéseken. Elillanunk,
ahogy a masiniszta megfújja sípját, és elillannak egy utolsó mosollyal az arcukon, az utolsó utazás végén. Többé már nem hozzád utazik, másfelé viszi útja, másféle kalandok vonzzák, másféle életben akar utazni, másvalakivel. Annyira szép ez az utolsó mosoly, és annyira tud fájni. Kitörölhetetlen, elmoshatatlan. S hogy jó döntést hoztunk-e, nem derül ki maholnap. Idővel a fájdalom elhalványul, s rájövünk, hogy hagyni kell utazni azt, akinek még bizonytalan a leszállása. Hagyni kell még, hogy maga válassza meg a szerelvényét, ott, és akkor amikor erre megérett. Ezt nem lehet siettetni, nem lehet erőltetni, el kell engedni. És ez a legnehezebb. Elengedni azokat, akiket szeretünk. Akik fontosak nekünk. Ki tudná elképzelni az életetét azok nélkül, akiket szeret. Akiket boldoggá tehet, akik boldoggá teszik. De ha menni akar, ha új síneken akar repülni, el kell engedni, hiszen nem tehetünk mást, emlékünkbe véssük, és nem feledjük, hogy mennyi mindent köszönhetünk neki. Egy kicsit ő is hozzásegített ahhoz, hogy megtanuljunk szeretni. Egy kicsit mindenki hozzásegít, egy kicsit mindenki tanít valamit az életről, az érzésekről. Észrevétlenül, de annál mélyebben. Minden nyomot hagy bennünk valamilyen módon, s ezért hálával tartozunk. Azért hogy formál, alakít rajtunk, és jobb emberré tehet, ha engedjük. Pozitív életszemléletet kell vinnünk az életünkbe, örömöt, mosolyt, ölelést, szeretetet, mert ez adhat erőt a mindennapokhoz. Szeretet és mosoly nélkül nincs élet, csak egy hervadó rózsaként tetszeleghetsz, egyedül, magányosan. Boldogtalanul.
Ez az. Hmmm. Olyan könnyű és kellemes elégedettnek lenni. Ha elhiszed, te is az lehetsz. Minden fejben dől el, és a probléma olyan lesz, amilyenné gondolatodban formálod. Kicsi, ha úgy érzed, meg tudsz birkózni vele, és nagy, ha hagyod magad, és szenvedsz attól, hogy nem teszel semmit. Hajrá, csak optimistán!
Nem a valóságtól szenvedünk, hanem ahogyan magunkat látjuk. (Seneca)
A kép forrása:
