Néha nem értem a létet. Egyik nap szállok, másik nap őrült sebességgel zuhanok a mélybe. Csak én vagyok ezzel így, vagy mások is megélik ezt hétről-hétre, napról-napra?
Nap mint nap azzal tölti az ember az idejét, hogy dolgozik, pénzt keres. Vannak a szerencsésebbek, akik azt csinálják, amit szeretnek, sikerül olyan munkakörbe elhelyezkedniük, amely kielégíti őket, szeretik azt a tevékenységet. Mások örülnek, hogy dolgozhatnak, foglalkoztatják őket, mindegy hol. Persze nem rossz dolog, ha az ember elismert helyen dolgozhat, ahol önéletrajzok sorakoznak, és mind arra várnak, hogy elismerő válasz érkezzen rájuk. Nagyon-nagyon sokan csak dolgoznak, s tűrnek, hogy legyen munkájuk. Persze el lehet menni. Ott lehet hagyni. Senki sem pótolhatatlan, valaki úgyis mindig lesz, aki elvégzi a munkát. Inkább az elbocsátás a több, mint az, hogy valaki feláll, és önként távozik. Attól is függ, mi a célod, mit vársz magadtól, és a munkától, mit képzelsz magadról, és elégedett vagy-e. Ha elégedett vagy, nagy probléma nincsen. Ha elégedetlen vagy, nem árt mérlegelni, talán neked túl nagyok az elvárásaid, vagy rossz ajtón kopogtattál.
