Beléptem a szobába, az ágyamon ült. Felállt, mosolyogva kérte el a kezem, és a lenyűgőző jazz szólamaira először a szemembe nézett, kezet csókolt, majd magához húzott, és lágyan elkezdett vezetni körbe-körbe. Végig egymás szemébe néztünk, ringatóztunk az édes dallamra, és úgy éreztem magam, mint egy álomban, soha nem akartam, hogy véget érjen. Ott táncoltam vele, akit mindennél jobban szerettem, és akit féltem szeretni, mert tudtam, hogy ha elválunk, azt nem élem túl, és sosem feledem. Simogatta arcom, ölelt, és vágytól égő szemekkel nézett rám.
Tudtam, hogy abban a pillanatban az övé akarok lenni, és övé akarok lenni örökre, mert soha azelőtt senkit nem kívántam még úgy, mint őt. Ledöntött a puha paplanra, vad volt és egyben érzéki, olyan finoman, és olyan jól tudta, hogyan érjen hozzám, amitől lángra lobbanok. Ezredmásodperc sem telt el talán, amikor éreztem, hogy semmi másra nem vágyok talán, csak hogy érezzem. Hosszan, és érzékien kényeztetett. Minden mozzanatától még jobban elöntött a vágy, de nem akarta elsietni. Azt akarta, hogy hosszasan időzzön nálunk a vágy. Majd egyszercsak már nem bírtunk tovább várni, feltüzelt testtel kezdtünk el ringatózni, hosszan. Átölelt, csókolt, majd a kéj elnyomott bennünket, és egymás karjaiban aludtunk el. Reggel fölébredtem, és éreztem testét, boldoggá tett, hogy hozzábújhatok, érezhetem, és hallhatom szuszogását. Bennem a vágy ismét életre kelt...
