Müller Péter Szeretetkönyvét tartom a kezemben, új, friss, tiszta, mintha most gyártották volna le a nyomdában, végigpörgetve lapjait, érződik a könyv jellegzetes illata. Semmi köze ahhoz az illathoz, ami az írót körbeveszi, egy teljesen új, és más öltözéket kapott, a vázlatok vagy a papírkosárban, vagy a fiók mélyén végezték, pedig az az igazi alkotás, a végeredmény letisztogatott, cenzúrázott, mégis maradandó, és mély csoda. Egy tiszta, ropogós könyv indul felfedező útra az emberek kezébe, és szívébe. Mit is vár egy ember a könyv elolvasásától? Mi lenne, ha a könyvek írni tudnának, és a rengeteg megvásárolt példány mind-mind leírná tapasztalatát az őt olvasóról, nemcsak arról, hogyan olvas, hanem arról is, hogyan szeret. Az lenne az igazi felismerés, a leleplezés. Előre borítékolom, hogy jó ez a könyv, a beharangozása is jó volt, már régóta meg akartam venni, a magaménak akartam tudni, de most jött el az ideje. Mostmár az enyém. Úgy olvasom, ahogy nekem tetszik, és ahogyan a lelkemre hat.

Mi köze a zenének, a dallamnak, a hangnak, a szövegnek az érzésekhez? Elénekelsz egy dalt, már századszor ugyanazt, ha szerencséd van, jó a szöveg, eljut a közönség lelkéig, ha jó a ritmus, és még a hangod is, akkor pedig nyert ügyed van. Leginkább azonban a szöveg az, ami a leginkább mellékes, mégis az lenne talán a legfontosabb. Sokkal fontosabb manapság, hogy vonzó férfiak és nők ugráljanak a színpadon, az énekléshez és a zenéhez igazából semmi közük, ezért popzenét énekelnek, mert más műfajt nem tudnak elképzelni. Az is lehet, hogy megcsillogtatják tudásukat más műfajban is, de egy nyári sláger után már senki nem fogja tudni, kik is ők. Ez nem tetszik nekem. Háttérbe szorulnak azok, akik a nagy slágerek (nem egynyári) szövegeit írják, mintha tök mellékes lenne, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy egy énekes attól énekes, hogy ő írja a szövegeit, romantikus nyári estéken rímeket fogalmaz, másnap zenei alapot készít hozzá, harmadnap felénekli. Pedig nem így megy ez. Én sokkal többre értékelem az olyan zenészeket, akik vagy maguk írják a dalszövegeiket, vagy felvállalják, hogy igen, ő írta azt, ami eljutott 100.000 ember lelkéhez. Aki el tudja énekelni az érzéseket, nem csak úgy énekel róla, hanem úgy énekel róla, hogy annak van jelentősége.

Elindult a kis könyv felfedező útjára. Épp egy nő olvassa ágyában, egy barátnőjétől kapta. A könyv tehát most az ajándék szerepét tölti be, de most azért van ott, hogy megfigyelje, olvasója milyen életet él. A könyv elején üzenet, a legjobb barátnak címezték, milyen szép ajándék is, magát a szeretetet ajándékozta a barátjának könyv formájában. A nő beleolvas, úgy tűnik tetszenek neki a sorok. Olvas, és olvas rendületlenül. Egy férfi fekszik mellé, puszit nyom az arcára, majd kezei elkalandoznak a nő testén. Hozzábújik, a nő pedig egy lágy, de határozott mozdulattal eltolja magától a férfit. A férfi kicsit bosszankodva Jó éjszakát kíván, és lekapcsolja az éjjeli lámpát. A nő tovább olvas, majd odaszól élete párjának, hogy ne haragudj. Tovább olvas. Nem tudni, hogy valóban a könyv köti-e le ennyire, vagy csak fáradt, vagy nem vágyik arra a férfira, aki mellette fekszik. Írod szívem? Ezekről mind be kell számolnod íródnak. A következő este, ismét azok a finom kezek veszik fel a tiszta, csinos asztalról a Szeretetkönyvet, a nő kinyitja ott, ahol abbahagyta, és tovább olvassa. Tovább mélyed a szeretetben. A férfi ismét mellé fekszik, szeretne beszélgetni, hozzábújik a nőhöz. A nő nem löki el, csupán olyan hideg, mint a jégcsap. Beszélgetne, de nem tud. A férfi megkérdezi mi a baj, mire a nő azt feleli, minden rendben van, csak mostanában olyan fáradt vagyok. Nem tudom mi van velem. A férfi sértődötten a másik oldalra fordul, jó éjszakát kíván, és lekapcsolja az éjjeli lámpát. Még megjegyzi, hogy nem érti a nőket. A nő nem szól egy szót sem. Tovább olvassa a könyvet.

A harmadik este a férfi már nem bújik a nőhöz, a nő könyvet olvas, a férfi jó éjszakát kíván, és a fal felé fordul. Kis könyv, látod ezeket? Itt meghalt valami. Valószínűleg a vágy. Valami még összetartja ezt a két embert, de nagyon kevés már az, ami miatt érdemes maradni. A kis könyv elszomordik, talán ő okozta mindezt? Dehogyis, itt már rég kihűlt minden, nincs beszélgetés, nincs szerelem.

A következő este a férfi hazatér, a nőt nem találja sehol. Beront a hálóba, nem talál ott mást, csupán egy könyvet. Azt a könyvet. Csalódottságában, keserűségében hozzávágja a tükörhöz, a tükör összetörik, a Kis könyv darabjaira szakad. Ez a szeretet? Vagy a szerelem? A férfi az ágyra dől, zokog. Látod ezt Kis könyv? Ez a férfi szeret. Miért? Mert sír. Igen, úgy tűnik azért sír, mert fáj neki valami, és úgy tűnik az fáj neki, hogy akit szeret, már nincs neki. Hirtelen felpattan az ágyról, felszedi a földről a Kis könyvet, lefújja róla a szilánkokat, és magához szorítja. Ez az egyetlen, ami a nőből megmaradt neki. Most látja csak milyen értékes.