Már napok óta esik. Mintegy beletőrödve kivonultam az erkélyre, elszívtam egy szál cigit. Kezemben a Mindenre Képes... lappal. Csak különleges pillanatokban veszem elő, nem akarom, hogy elvesszen az értéke azzal, hogy mindig elolvasom.
Most újra magamhoz vettem, miközben mélyen magamba szívtam az eső illatát, és beleszippantottam cigarettámba, olyan úriasan. Furcsa ellentétek egyvelege.
Kissé meglepve olvastam sorait, melynek minden szava a lelkembe vájta magát, mintha belevésték volna magukat a betűk a lelkembe. Minden szerelmes mondat csodálattal töltött el, és hitetlenkedve éreztem át azt a csodálatos érzést, ami megihletette irántam.
Még mindig nem hiszem el, hogy irántam így, ennyire, vagyis nem tudom elhinni. Tudom, hogy a lelkünk már régóta egymásba kapaszkodott, de eddig valahogy mindig mással foglalkoztunk. Ezután talán máshogy lesz.
.jpg)
