escudo

Oly' rövid az élet, ne hagyjuk hogy elfusson mellettünk! Ha csak velem osztanád meg, és mert kíváncsi vagyok a véleményedre: escudo@velvet.hu Ajánlott böngésző: Internet Explorer (7)

Ti mondtátok

  • gyöngyvirág: :D már nagyon vártam, hogy újra írj köszönöm :D olyan jó olvasni, te írásra termetté... (2010.03.20. 16:28) Kis izé a fülben
  • egyfiúaházból: Miután leült, egymásra néztünk. Oda hajoltam hozzá és a fülébe súgtam, hogy.... (2010.01.19. 20:15) Folytatósdi
  • escudo: @fridi: Kicsit kínosan éreztem magam, de szépen, jólnevelten kezdtem válaszolgatni a feltett kérdésekr... (2010.01.19. 11:14) Folytatósdi

Ezt tudom nyújtani

barátság (9) dalszöveg (12) érzések (65) gondolatébresztő (73) gondolatok (75) gyermek (1) idézet (7) kapcsolatok (54) könyv (3) kowalsky (2) munka (2) (1) önismeret (2) politika (1) szerelem (41) szeretet (32) szex (21) (2) vágy (42) vers (2) zene (9)

Mai névnap

"Idézlek idézettel idézet"

Linkek

IndaFotó képek

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Előterjesztés a Gömbölyded Pocakokról, Kerek, Sugárzó Arcokról

2008.05.22. 17:17 escudo

 
Ma szokásomtól eltérően busszal mentem haza a munkából - ennek oka a lustaságom, és az állandó változás utáni vágyakozásom. Általában biciklivel, gyalog, vagy kocsival szoktam hazamenni. Ez az utazás más volt, minden szempontból. Amíg a buszt vártam vettem az újságárusnál egy kis női csemegét, hogy ne unatkozzam hazafelé menet, és megfogadtam, mint már annyiszor, hogy el is fogom olvasni pihenésképp, ha hazamegyek - úgysem lesz társaságom. Most félre kellett tennem az újságot, mert olyan élményben volt részem, amit nem tudok magamban tartani. Világgá kell kürtölnöm. Ahogy megérkezett a busz, megpillantottam egy általános iskolai évfolyamtársamat rajta. Felszálltam, megvettem a jegyemet, köszöntem Grétinek - így hívták a volt évfolyamtársamat -, mosolyogtunk egyet, és tovább haladtam, hogy leülök a busz végében. Valami nem hagyott nyugodni. Mégpedig az, hogy Grétinek hatalmas gömbölyded pocakja volt, ami nagyon meglepett, és kíváncsi voltam a terhességére, az örömökre, a nehéz napokra.

Grétiről az az élmény él bennem, hogy együtt kézilabdáztunk, és atlétikáztunk. Alacsony termete ellenére hosszú lábai voltak, és úgy futott, mint a nyúl. Nem felejtem el, amikor összemértek bennünket, hogy melyikőnk a gyorsabb 800 méteres futásban, és ő győzött. De hozzá kell tenni, hogy ebben külső tényezők is szerepet játszottak (nem megfelelő talajú pálya). 60 méteres futásban viszont én voltam az erősebb. (:

Gréti egy alacsony, szőke hajú, kedves arcú lány volt. Most is az.
De ehhez még hozzátartozik a gömbölyű pocak, a kerek arc, és a sugárzó, boldog tekintet. Szavak nélkül felmértem, hogy boldog kismama, és a pocak is egy boldog, elégedett pocaknak látszott. Nem bírtam a kíváncsiságommal, visszamentem, és leültem vele szemben. Kifaggattam mindenről, és öröm volt látni, hogy igen, fel van készülve az anyaságra, és annyira várja a picit, hogy szinte könnyes lett a szeme a boldogságtól. Könnyű terhessége van, nemrégiben még dolgozott. Most pedig, 3 hete van a szülésig. Már alig várja. Boldog párkapcsolatban él, és már most imádja a csöppséget, aki benne növekszik. Mindenkit ilyen kismamának szeretnék látni. Olyannak, akiről árulkodik, hogy kiegyensúlyozott, boldog, hogy valóban akarja a gyermekét teljes szívével ölelni, nevelni, gondoskodni róla, és sohasem bántaná.

Köszönöm Gréti ezt az élményt.

Persze szó esett rólam is, bár úgy éreztem, hogy legfontosabb eleme a beszélgetésünknek a csöppség, mégis elkerülhetetlen "formaság" ilyenkor, hogy: - És te? Veled mi újság? Hogy velem mi újság? Dolgozom, a ... hivatalban. - mondom. Mintha harapófogóval kellene kihúzni. Olyan mintha szégyelleném, és erénynek is tartanám egyben. - Most nincs pasim. - mondom aztán. Nem mintha két hónappal ezelőtt lett volna. Egy éve sem volt. Csak futó kalandok voltak. Ezt mégsem mondhatom. Mondhatnám, de nem akarom. Gondolataimban az forog, kimondom, hogy én is szeretnék babát, aztán kérdésére egy "áá, dehogy"-gyal felelek. Még... azért ... nem. Hova? És kinek? Valamiről lekéstem volna? Talán igen, talán nem. Bár szerintem egyáltalán nem. Szinte minden időmet a munkahelyen töltöm - mondom. Ő mosolyog, ó te szegény, szerencsétlen - gondolja. Boldog vagy? - kérdezi magában. Nem, dehogy Gréti, válaszolok gondolatban. De te igen, ez sugárzik rólad. És ezt nem a karrierednek köszönheted, hanem egy szerető férfinak, és egy gömbölyded pocaknak. Az élet igazi megélésének, értelmének.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://escudo.blog.hu/api/trackback/id/tr15482651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rugolabnyusz · http://rugolabnyusz.wordpress.com 2008.05.25. 11:41:28

Szia!

Nem igazán ismerlek, csak Ricsi blogjáról keveredtem ide, de csak azt akarom mondani, hogy szerintem nem vagy elkésve és bármelyik pillanatban megismerheted életed "nagy szerelmét". Csak ne görcsölj Rajta. Nekem is volt ilyen időszakom, elég sokáig egyedül voltam. Egy idő után hozzászoktam és amikor kevésbé vártam, megjelent. Boldog vagyok vele. Vannak nehezebb időszakok mindig és szerintem Gréti kapcsolatában is volt.
Egy bizonyos idő után teljesen kiegyensúlyozott lesz a kapcsolat, csak addig el kell jutni és addig nagyon sok veszekedésen és szakításon kell átesni.
Persze, nem akarok neked prédikálni, mert szokásom és én vagyok a fiatalabb.

escudo · http://www.escudo.blog.hu 2008.05.25. 18:18:36

Virágnak!
Köszönöm, hogy belenéztél a blogomba, és hogy kifejtetted a véleményed. Nagyon sok mindenben igazad van, de... nem hagyhatom szó nélkül a kommentet. Természetes, hogy egy kapcsolatnak vannak nehézségei, erről nem is szól a fáma, természetes, hogy össze kell csiszolódni.
Amikor ezt a bejegyzést írtam, valószínűleg nagyon magányosnak éreztem magam, és írói túlzásokba is estem. Azért ennyire nem tragikus a helyzet. Nyitott vagyok, kezdeményező, ismerkedő. Mégsem jön. Nem görcsölök (annyira), csak az szegi kedvemet, hogy sokszor úgy érzem, láthatatlan vagyok, mintha egy fal lenne köröttem, és nem tudom, hogy az a fal hogyan épült körém. Lehet ezért nem vesznek észre? Majd jön, ha akar, addig pedig nem érem be kevesebbel.
Amúgy én is belenéztem ám a blogodba. (:

Kriszta 2008.05.27. 16:49:25

Szia.
Én mint fiatal anyuka ugy gondolm,hogy nagyon szép amit leírtál,tényleg nagyon jó anyának lenni és a legszebb az amikor a picurka odajön átkarolja a nyakam,puszit ad és kimondja baba nyelven,hogy ana.Ez a legszebb érzés,amit te is biztosan meg fogsz tapasztalni,de mindennek eljön majd az ideje van akinek nagyon korán(lsd.én esetem) van akinek késön.Ne add fel!
süti beállítások módosítása