"Nem aranyból, nem földből, nem pénzből, nem kőből, valahol a szívemben majd új templom épül."
Hát akkor mesélek... Nem is tudom hogyan, de eszembe jutott, hogy közzé teszem néhány, vagy lehet az összes versemet a múltból. Az biztos, hogy nagyon érdekes visszaolvasni, és ijesztő átérezni, hogy akkor, Ott, a múltban mit éreztem.
Te vagy minden álmom
Escudo - 2004. 02. 29. (vas. du.)
"Talán valóra válik majd minden álmom,
melyekért könnyem hullt, talán majd nem bánom.
Talán valóra válnak a képek, melyeket
szívem elmém elé vetít,
mozgó és színes képek lesznek, s ez lesz az,
ami végleg megnyugtat, s elcsitít.
Megbántottak már ezerszer.
De nem fájt még soha ennyire,
mint most fáj.
Nem szenvedtem még ennyire szívemért,
szívem csökönyös érzelmeiért.
Ott voltál megint, megint a közelemben,
minden egyes szavaddal, minden egyes tetteddel,
valóra válthattad volna álmom.
Éreztem, valami megmozdult benned,
valami a szemedben, ami újból lángra gyújtott.
Félek, hogy csak a szeretet...
Már nem tudtam megállni,
de féltem kimondani,
hogy minden csak tőled szép!
Pár óra volt csak a miénk,
de elrontottuk, végleg?!
Kettesben voltunk, s egymáséi
lehettünk volna, végre?!
Vagy most talán kezdetét
vette valami, végre?!
Miért nem maradhatnánk
úgy, végleg?!
Éreztem tested apró sejtjei, hogyan
vándorolnak be minden zugot.
Békesség áradt belőled és szenvedély.
Végre éreztem ölelő karod,
tested meleg harmatát.
De érezni akartam egész tested,
tested minden rejtett porcikáját,
minden egyes mozzanatát.
Már nem tudtam megállni,
de féltem kimondani,
hogy minden csak veled szép!
Éreztem, hogy nagyon szeretlek,
s percről-percre egyre jobban.
Csak érezni akartalak,
hogy elhiggyem, a szerelem laktat.
Így vagy úgy, de be kellett
látnom: éhezem!
Nélküled fázom, ölelj át gyengéden.
Ajkam kiszáradt, csókolj meg kedvesem.
Szomjas vagyok, itass meg kedvesem.
Már nem tudtam megállni,
de féltem kimondani,
hogy minden csak veled,
és Tőled szép!"